Építőipari Mesterdíj Alapítvány
Foundation for constructors' masterworks

Tájékoztató a pályázat eredményéről
2024.ÉVI ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2024. évben huszonnegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az Alapítók és Csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal. Az első pályázat meghirdetésére 2000-ben került sor, akkor 7 díjazott volt. Az évek során 2023 –ig összesen 228 Nívódíjat ítélt oda a bíráló bizottság. Ehhez adódik hozzá 2024. évi tizenhárom díjazott építmény.

Az Építőipari Nívódíj alapítói és a csatlakozók a következő szervezetek:

Az alapítók:

Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület

A csatlakozók:

Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ),
Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata (MMKÉT),
Magyar Építész Kamara (MÉK),
Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ),
Közlekedéstudományi Egyesület (KTE),
MTF Közműtechnológiákért Egyesület (HSTT),
Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata,
Magyar Út- és Vasútügyi társaság (MAÚT).

Az alábbi 8 kategóriában hirdettek pályázatot 2024. tavaszán:

többlakásos lakóépület
középület
ipari és energetikai építmény
mezőgazdasági építmény
műemlék-helyreállítás és rehabilitáció
közlekedési létesítmény
komplex infrastrukturális létesítmény
környezetvédelmi és vízügyi létesítmény

Pályázatot nyújthatott be minimálisan 600 millió Ft nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítménnyel a megvalósító szervezetek bármelyike. A 2023. szeptember 13-i határidőre 29 pályamű érkezett be.

A mezőgazdasági létesítmény kivételével minden kategóriában érkezett pályázat.

A benyújtott pályázatokban szereplő létesítmények tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt igen magas színvonalat képviseltek. A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló 18 tagú Bíráló Bizottság az ügyrendje szerint eljárva a benyújtott dokumentációk, illetve a helyszíni bejárásai, valamint a referensek összefoglalói alapján bírálta és értékelte a pályázatokat. A bírálat fő szempontjai a következők voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők - közötti együttműködés.

A Bíráló Bizottság véleményezte a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata által alapított Építési Alkotói Díjra és a MÉK Elnöksége által alapított Sándy Gyula Díjra, valamint a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség Épületgépészeti Nívódíjra tett javaslatokat. Továbbá javaslatot tett Az ÉVOSZ az Év Zöld Építménye különdíjára is.

A Bíráló Bizottság összesen tizenhárom építményt részesített Építőipari Nívódíjban és négy részére elismerő oklevelet adott ki. Az Építőipari Nívódíjat tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg, ezen táblák ünnepélyes felavatására 2025 tavaszán kerül sor.

Budapest, 2024. december 12.

Tolnay Tibor, a Bíráló Bizottság elnöke

Bálint Péter, a Bíráló Bizottság elnökhelyettese

Bükkösi Raymond, a Bíráló Bizottság titkára

Wéber László, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának elnöke

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK 2024 ÉVBEN

Többlakásos lakóépület kategóriában

12.) Somfa Liget lakópark VII. ütem Budapest

Építtető:                      OTP Ingatlan Zrt. (Budapest)

Tervező:                      Vadász és Társai Építőművész Kft. (Budapest)
Lebonyolító:               triple E Kft. (Budapest)

Generálkivitelező:      Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. (Mosonmagyaróvár)
Alvállalkozó:              VILLTEK Műszaki és Kereskedelmi Zrt. (Nagykanizsa)

Alvállalkozó:              Popesz-Ép-Szer Kft. (Kistarcsa)

A kőbányai lakóház alkotói kiváló érzékkel ismerték fel a környezethez, az építési területhez való igazodás szükségességének mértékét, igényszintjét, léptékét. Az elhagyott iparterület ingerszegény környezetében sikeresen megtalálták azt a néhány igazodási lehetőséget, ami hatással lett a megvalósítandó épület létére, szellemiségére, hangulatára. Jó érzékkel határozták meg azt, hogy mi várható el „itt és most” a megvalósítandó lakóépülettől, mitől lesz kiváló alkotás. Ez a tervezői tudatosság tükröződik a telepítéstől, a „hézagosan zártsorú” beépítéstől az építészeti megformáláson keresztül a funkcionális kialakításig, a racionális alaprajzokig, az átgondolt részletekig. A kivitelező kiváló munkát végzett. Az anyagok használata, a felületek képzése, a részletek igényes kialakítása, minden részletre való odafigyelés a racionális, józan felfogáshoz igazodik, amellett, hogy a minőségi követelmények kompromisszumok nélkül megvalósultak.

Középület / Kereskedelmi és Vendéglátó építmény kategóriában

24.) Normafa Síház Étterem Budapest

Építtető:                      Budapest Főváros XII. Ker. Hegyvidéki Önkormányzat

Tervezők:                    Hetedik Műterem Kft. (Budapest)

                                     Studio Konstella Kft. (Budapest)

Műszaki ellenőr:        Arkkitehti Építész És Mérnökiroda Kft. (Budapest)

Generálkivitelező:      Archibona Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              HOREX Kft. (Budapest)
Alvállalkozó:              T-KOMFORT Kft. (Esztergom)

Alvállalkozó:              DÓR Kft. (Budapest)

A Normafánál álló szép és időtlen épület visszafogottan igényes felújításon esett át - amit kiegészít az új, aszimmetrikus, könnyed, mai faszerkezetű bővítmény. Az új szárny szerényen a főépület mögé húzódik. Az együttes átmenetet képez a tradicionális, szeretnivalóan romantikus-modern, épített síház és a természeti és kilátást adó környezet, az erdő között. Tiszteletteljes, értékőrző innovációnak vagyunk tanúi. Megőrizve újat teremtő kompozíció, jól konstruált szerkezetekkel, finom és megoldott részletekkel, illő és üdvös anyaghasználattal, transzparenciával. Az érzékeny, elemző és részletekbe menő tervezést kiváló, magas színvonalú kivitelezői munka követte. A végeredmény elismert és tájépítészetileg is díjazott régi-új épületegyüttes lett.

Középület / Kereskedelmi és Vendéglátó építmény kategóriában

27.) Dorothea Hotel Budapest, Marriott Autograph Collection

Építtető:                      Dorottya Investment Zrt. (Esztergom)

Tervező:                      TSPC Kft. (Győr)

Lebonyolító:               Eco-Tec Kft. (Budapest)

Generálkivitelező:      Market Építő Zrt. (Budapest)

Alvállalkozó:              Moratus Szerkezetépítő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó:              Vilati Szerelő Zrt. (Budapest)

Alvállalkozó:              Árkossy Bútor Kft. (Herend)

A budapesti Belváros három különálló, eltérő funkcióval működő, egykor igényes tervezésű és kivitelezésű épületét az alkotók egy egységgé fogták össze, az így kialakult közös belső udvar fölé mintegy 1000 m²-es üvegfedés került. A három épület: a Wéber ház, a MAHART ház és a Münnich/Futura ház felújítása és funkcionális átalakítása az organizációs nehézségeket és a műemlékvédelmi kötöttségeket is figyelembe véve a tervezők és a kivitelezők számára nem mindennapi kihívás volt. A homlokzatokat megőrizték, a belső tér viszont teljesen átalakult, emellett 16 méter mély porszáraz pinceszintet alakítottak ki. A tömbbelső II. emeletén a három épületet összekötő fedett tér körül lehetővé vált a kívülről sokarcú épületegyüttes belső egységesítése a harmonizált, lamellaszerkezetű belső homlokzat létrehozásával. A látványelemekkel, növényekkel díszített belső tér igazi attrakció. Az újjáépítésből született belvárosi szálloda épületegyüttese túlzás nélkül világszínvonalú.

Középület / sport és szabadidős építmény kategóriában

16.) Nemzeti Atlétikai Központ Budapest

Építtető:                      Építési és Közlekedési Minisztérium
Tervező:                      NAPUR Architect Kft. (Budapest)
Lebonyolító:               Főber Zrt - Óbuda Group konzorcium (Budapest)
Generálkivitelező:      ZÁÉV Építőipari Zrt. – Magyar Építő Zrt. konzorcium

Alvállalkozó:              KÉSZ Csoport (Budapest)
Alvállalkozó:              Mészáros és Mészáros Zrt. (Felcsút)

Alvállalkozó:              V-HÍD Építő Zrt. (Budapest)

A stadion egy időről-időre nagy sportesemények befogadására alkalmas 15 000 fő névleges kapacitású aréna. Befogadóképessége növelhető, így 2023-ban nagy sikerrel rendezték itt meg az atlétikai világbajnokságot, amikor az eseményre 25.000 néző számára alakították ki a nézőteret. A projekt több lényeges és igen eltérő projektelem egymásra épülését kívánta meg az építészeti attrakció mellett: a közlekedés, az árvízvédelem és a közművek megoldása egyidejűleg komoly feladat volt. Maga a stadion mind építészeti, mind mérnöki szempontból nagyszerű alkotás. Könnyedségével a térlefedés a tág környezet meghatározó városképi eleme lett. Az igen feszített megvalósítási tevékenységre az építtető – tervező – beruházó konstruktív, jó munkakapcsolata volt jellemző. Budapest egyik barnamezős területéből gyönyörű és a tervek szerint a közforgalom számára is használható sport- és szabadidős komplexum született.

Középület / oktatás kategóriában

7.) Jedlik Ányos Gimnázium Budapest

Építtető:                      Építési és Közlekedési Minisztérium

Tervező:                      bim.GROUP Kft. (Budapest)

Generálkivitelező:      Laterex Építő Zrt.  (Budapest)

Alvállalkozó:              KÉSZ Metaltech Kft. (Kecskemét)

Alvállalkozó:              Schal-Tech Kft. (Budaörs)

Alvállalkozó:              Taksép Kft. (Budapest)

A csepeli gimnázium átfogó modernizálásának fejlesztési célja olyan, nemzetközi szinten is kiemelkedő iskola létrehozása volt, amely képes a regionális és európai diákközösség tudományos- és sportéletébe bekapcsolódni. Ezt a célt maximálisan elérték: a 760 diák és 70 tanár olyan körülményeket tudhat magáénak, amelyek az oktatási-nevelési szempontokon túlmenően a tágan értelmezett közösségi lét, a kultúra és a sport iránti igények aspektusainak kiválóan megfelel. A régi, megmaradó, ugyanakkor teljeskörűen felújított épülettömb és az új épületszárny szerves egységet képeznek. Az aulában az építészeti térformálás ragyogó mérnöki, műszaki megoldásokkal párosul. Épületgépészeti, épületvillamossági megoldásai korszerűek, a belsőépítészeti megoldások, az oktatástechnikai eszközök magas színvonalúak, a digitalizáció követelményeit messzemenően figyelembe veszik. Az igényesen megvalósított épületegyüttes a közel nyolcévtizedes múltú gimnáziumnak méltó otthona lett.

Középület / kulturális kategóriában

22.) Balatonfüred V4 Konferenciaközpont és Kiállítótér

Építtető:                      Balatonfüred Város Önkormányzata

Tervező:                      KÖZTI Középülettervező Zrt. (Budapest)

Lebonyolító:               V-Ber Mérnöki és Tender Kft. (Veszprém)

Generálkivitelező:      PARALELBAU Kft. - SZABADICS Építőipari Zrt. konzorcium

Alvállalkozó:              Péter Építő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó:              Kele Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              Holalak Építőipari és Szolgáltató Kft. (Lesencetomaj)

Balatonfüreden, az egykori Huray utcai piac helyén épült fel a konferenciaközpont és mélygarázs. Az építészeti koncepció megőrizte a 71-es főút felöli domboldal eredeti zöld lejtőjét, így az épület viszonylag nagy tömegével nem zavarja meg az üdülőváros családi házas, kertvárosi jellegét. Maga az épület üvegfalaival, világos mészkőburkolatával, könnyed eleganciával remekül illeszkedik a város szövetébe. Rendeltetése multifunkcionális, így alkalmas többcélú rendezvényekre, konferenciák, kiállítások, színházi és egyéb kulturális események, koncertek, hangversenyek megrendezésére. Az impozáns előcsarnokból nyílik a kiállítótér és a plenáris terem, amely színházként is használható. Több szekcióterem is rendelkezésre áll, ezek nagyvonalúan összenyithatóak. Technikai felszereltségével, korszerű technikáival áll a város rendelkezésére és szolgálja a Balaton-felvidék egész évi látogathatóságát.

Középület / szakrális kategóriában

17.) Mindszentyneum, Mindszenty József bíborosnak emléket állító múzeum és a hozzá tartozó parkoló Zalaegerszeg

Építtető:                      Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tervezők:                    TSPC Műszaki Felügyeleti és Tervezési Tanácsadó Hungary Kft.(Győr)

Konkrét Stúdió Kft. (Budapest)

Lebonyolító:               TSPC Műszaki Felügyeleti és Tervezési Tanácsadó Hungary Kft. (Győr)

Generálkivitelező:      ZÁÉV Építőipari Zrt. (Zalaegerszeg)

Alvállalkozó:              ZALA-ELEKTRO Épületvillamossági, Szerelő és Szolgáltató Kft. (Zalaegerszeg)
Alvállalkozó:              Kozma Kft. (Zalaegerszeg)

Alvállalkozó:              Éptak 95 Kft. (Budapest)

Zalaegerszeg belvárosában, a megújult Göcseji Múzeum tőszomszédságában épült meg a múzeum, szép emléket állítva Mindszenthy József bíborosnak. Az ötszintes épület homlokzata hézagolt alumínium lamellás előtétszerkezet, mely „hártyaként” szimbolikusan sejteti az épület szakrális jelentését. Emögött az elegáns, köpenyszerű homlokzat mögött a múzeum meghitt belső tereit az elő udvarhoz kapcsolódó átriumhoz és a díszlépcsőhöz szervezték, ezek látványa nagy hatással van a látogatóra. Kiemelt, tudatosan megformált a rotundaszerű, nagy belmagasságú tér, középen a bíboros teljes alakú, fehér szobrával. Dicséretes a fénytechnika, a mesterséges és a természetes világítás összhangja. A múzeum építészeti kialakításával és megvalósításának gondosságával méltó kegyhelyet nyújtott az egyházáért küzdő bíborosnak.

Középület / Ipari és energetikai építmény kategóriában

2.) Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Irodaépülete, EMC mérőlabor és Szerverközpont Budapest

Építtető:                      Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Budapest)

Tervező:                      nirmana építésziroda Kft. (Budapest)

Lebonyolító:               CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)

Generálkivitelező:      Grabarics Építőipari Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              Alukonstrukt Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Szeged)

Alvállalkozó:              Evotech Kft. (Budaörs)

Alvállalkozó:              SWIETELSKY Magyarország Kft. (Budapest)

Budapesten, az Angyalföldön épült fel az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új hírközléstechnikai komplexuma, az EMC mérőlabor a hozzá tartozó mérőkamrákkal, kiegészítő helyiségekkel és szerverközponttal. A tervezés hangsúlyosan zöld szemléleten alapult: megújuló energiaforrások és környezetkímélő megoldások biztosítják, hogy az új székház a lehető legkisebb mértékben terhelje a környezetet. A mű alapvetően többfunkciós műszaki épület, amelyben igen speciális, belső működési feltételeket kellett teremteni, ez rendkívüli tervezési és kivitelezési precizitást követelt meg. Biztosítani kellett a tökéletes árnyékoltságot, hisz a zaj- és sugárzásszennyezettség magát a hiteles mérést lehetetlenítené el. Az akusztikai megoldásokkal szemben szintén magas megrendelői igényeket fogalmaztak meg. Az alapvetően ipari jellegű tevékenységet végző létesítmény elegáns megjelenésével, háromszintes zöldfelületi rendszerével, függőkertes, illetve mikrokertes, otthonos munkakörnyezetével szervesen illeszkedik az épített környezetéhez.

Műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában

1.) Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

Építtető:                      Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tervezők:                    Archiko Kft. (Debrecen) - Tisza Építész Műterem Kft. (Nyíregyháza)

Lebonyolító:               FŐBER Zrt. – Eng-Land Kft. konzorcium

Generálkivitelező:      HUNÉP Építőipari Zrt. (Debrecen)

Alvállalkozó:              TU-COLOR Kft. (Debrecen)
Alvállalkozó:              Bihari Vállalkozás Kft. (Debrecen)

Alvállalkozó:              Komker Kft. (Komádi)

A Debrecen belvárosában álló színházépület teljeskörű rekonstrukciója és környezetének felújítása komplett egységben valósult meg. Mesteri elegancia, ahogyan a többször átépített színházat újraformálták az alkotói.  A színházi funkció szíve, fő tere természetesen a színpad és a történeti nézőtér, amely pazar élményt nyújt. A tervező kiváló érzékkel, és az előzményi értékekre tekintettel fejtette meg, majd rekonstruálta a színházi teret. A helyreállítás és a restaurátori munkák szemet gyönyörködtetőek. A színpadtechnika összetett, szintén első osztályú minőségű. Az épületben mindenhol igen magas színvonalú műszaki megoldások készültek, korrekt és a színházi funkcióhoz méltó kivitelben. A gépészeti kialakításban, illetve a műemléki felújítás során az épületenergetikai korszerűsítés maximumát sikerült megvalósítani, így környezettudatosság és fenntarthatóság szempontjai szerint is jó példát mutat. A felújított színház Debrecen büszkesége lett.

Műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában

10.) W Budapest Hotel Drechsler-palota

Építtető:                      QPR Properties Kft. (Budapest)

Tervező:                      Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft. (Budapest)

Lebonyolító:               AddVal Kft. (Budapest)

Generálkivitelező:      DVM Group Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              GMB Solutions Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó:              Palazzo Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              Schal-tech Kft. (Budapest

A világörökség részét képező Andrássy úti épületet a pesti köznyelv mint „Balettintézet” ismerte. A csaknem 140 éves ház Lechner Ödön és Pártos Gyula korai munkája; historizáló, neoreneszánsz stílus jegyekkel. Az épület fennállása óta többször funkciót és tulajdonost váltott, átépítették, anyagait cseréltek, az elmúlt két évtizedben igencsak lepusztult. A szálloda létrehozásánál messzemenően figyelembe vették a műemléki szempontokat, ugyanakkor alapvető követelmény volt, hogy az épület minden elvárható igényt elégítsen ki. A nagyvonalú üvegtetővel fedett belső udvar a hotel központi tere, innen az Andrássy úti árkád felé vendéglátó terek nyílnak, a függőleges közlekedést a két védett, gyönyörűen helyreállított háromkarú főlépcső biztosítja. A szállodai szobákat magas szintű, egyedi design szerint változatosan alakították ki, kiválóan hasznosították a tetőteret és a pinceszintet. A 20 évig üresen álló épület ma újra teljes pompájával áll az Operaházzal szemben.

Közlekedési létesítmény kategóriában

4.) Déli összekötő vasúti Duna-híd Budapest

Építtető:                      Építési és Közlekedési Minisztérium

Tervezők:                    FŐMTERV Zrt. – MSC Kft. - SPECIÁLTERV Kft. konzorcium
Lebonyolító:               ECO-TEC Kft. (Budapest)

Fővállalkozó:             Duna Aszfalt Zrt. (Tiszakécske)

Alvállalkozó:              Duna Group Európa Útépítő Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              PROVIX HÍD Kft. (Érd)

Alvállalkozó:              HSP Kft. (Alsónémedi)

A budapesti Déli összekötő vasúti híd Magyarország legfontosabb és legforgalmasabb vasúti összeköttetése a Dunán. A két eredeti, több mint százéves híd felszerkezetének állapota leromlott, elérték tervezési élettartamuk végét. Az ilyen kiemelt forgalmi jelentőségű hidaknak az átépítése nem oldható meg a forgalom alól kizárással, a felújításuk általában csak egy harmadik híd előzetes megépítését követően történhet meg. Ennél a projektnél a három hídfelszerkezetes kialakítás illeszkedett a Bp. Ferencváros – Bp. Kelenföld közötti háromvágányúsítás és az elővárosi és távolsági kötöttpályás kapcsolatok fejlesztési lehetőségéhez is. Így a meglévő pillérek felhasználásával egy teljesen új felszerkezet épült meg a híd északi oldalán a Rákóczi híd és a vasúti híd között. A meglévő két régi falszerkezet átépítése az új szerkezet forgalomba adása után történt meg. Az alkalmazott technológia, azaz, hogy az új hidak falszerkezeteit a végleges helyükön építették meg vízi kiszolgálással, illetve a teljes organizáció különleges kihívások elé állította a projekt stábját: a tervezőket, kivitelezőket, a fejlesztés irányítóit. Kiváló együttes munkájuknak köszönhetően a megújult műtárgy új távlatokat nyitott a hazai vasúi közlekedés előtt.

Közlekedési létesítmény kategóriában

9.) Széchenyi Lánchíd felújítása Budapest

Építtető:                      BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

Tervezők:                    FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. (Budapest)

MSc Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. (Budapest)

CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)

Lebonyolító:               Budapest Közút Zrt. Mérnök Igazgatóság (Budapest)

Fővállalkozó:             A-Híd Zrt. (Budapest)

Alvállalkozó:              Hídtechnika Kft. (Budapest)
Alvállalkozó:              Belfry PE Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              Belvárosi Építő Kft. (Szentendre)

Az 1849 –ben átadott Széchenyi Lánchíd Magyarország első állandó dunai hídja, Budapest egyik legfontosabb szimbóluma. A felújítás egyik fő célja az volt, hogy úgy óvják meg a történelmi struktúrát, hogy a híd továbbra is megőrizze eredeti jellegét, egyúttal megfeleljen a mai kor műszaki és közlekedési követelményeinek. Külön kihívást jelentett a kivitelezők számára a belvárosában történő építkezés lebonyolítása. A műemléki védelem alatt álló híd restaurálása során a legnagyobb figyelmet az eredeti formák és anyagok megőrzésére fordították. Az elöregedett tartószerkezeteket felújították, átfogóan restaurálták és megerősítették, korszerű korrózió elleni védelmet alkalmaztak, a sarukat kicserélték, rekonstruálták a díszítő vasalatokat és a kandelábereket. Mindenre kiterjedő kellő figyelmet kapott a kőkonzerválási munka, melyből nem maradtak ki a hidat őrző oroszlánok sem. A Budapest 150. születésnapján átadott, felújított Széchenyi Lánchíd a város modern képével harmóniában köti össze a jelent a múlttal.

Környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kategóriában

8.) Mosoni-Duna torkolati műtárgy és csatlakozó létesítményei Győr

Építtető:                      Országos Vízügyi Főigazgatóság - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

MD 2015 Konzorcium

Tervező:                      SBS-KOMIR Kft.

Lebonyolító:               FŐBER Zrt.

Generálkivitelező:      Mészáros és Mészáros Zrt.- KÖTIVIÉP’B Kft

Mosoni-Duna 2017 Konzorcium

A Duna felső szakaszán létesített gátak miatt bekövetkezett több évtizedes medersüllyedés következtében napjainkra a Mosoni-Duna torkolatában több mint két métert süllyedt a kisvízszint. A létesítés elsődleges célja a lesüllyedt kis- és közepes vízszintek visszaállításával a természetvédelmi, ökológiai vízigények kielégítése, a természetes vízkészletek hasznosíthatóságának növelése, a vízgazdálkodás helyzetének javítása. A műtárgy a vízszintemelés mellett árvízkapuként is funkcionál, képes lesz az esetek többségében a Duna árvizeit kizárni, ahogyan a nemrég bekövetkezett rendkívüli áradások során be is igazolódott ez a védelmi képessége. Ugyanakkor újra lehetővé teszi a Mosoni-Dunán a hajózást a folyók városának nevezett Győrig. Az utóbbi időben Magyarországon is tapasztalt rendkívüli aszály miatt a térségi vízvisszatartás fontossága újra a figyelem középpontjába került. Ezzel a torkolati műtárggyal egy olyan fontos mérnöki létesítmény épült meg, mely máris messzemenően igazolta a létjogosultságát.

ELISMERŐ OKLEVELEK 2024 ÉVBEN

Középület / kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában

5.) Békéscsabai térségi vásártér kialakítása

Építtető:                      Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tervező:                      Óbuda Építész Stúdió Kft. (Budapest)
Lebonyolító:               Békéscsaba Városfejlesztési Nonprofit Kft.

Generálkivitelező:      SWIETELSKY Magyarország Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:              Békés "kas" Kft. (Békéscsaba)
Alvállalkozó:              Galéria Invest Kft. (Békéscsaba)

Alvállalkozó:              Bészer Kft. (Békéscsaba)

A békéscsabai új térségi vásártér projekt keretén belül épült meg a fedett-nyitott vásárcsarnok, a pavilonsor és a parkolóház. A beépítés a régi piac és az azt határoló közterületen történt, szépen illeszkedve a város már megújult köztereinek arculatához. Meg kellett felelni a megnövekedett igényeknek és az alkotók sikeresen törekedtek arra, hogy közkedvelt, kellemes hangulatú terek alakuljanak ki, melyek egyszerre találkozó-, pihenő és szezonális szabadtéri elárusítótereket, ugyanakkor érvényesüljenek a közbiztonság és akadálymentesség szempontjai, illetve minden évszakban díszítő, könnyen fenntartható zöldfelületek együttese szülessen meg. A telken belüli szeparált áruforgalommal elérték, hogy az árusító funkció minimálisan zavarja a környező utcák forgalmát. A törtfehér színű látszóbeton megjelenésével, az áttört nyerstégla és növényfuttatással kialakított zöld homlokzatokkal kiváló esztétikai és kivitelezési minőségben elkészült épületegyüttes az egész városrész rehabilitációját eredményezte.

Középület / kulturális kategóriában

3.) Veszprém, Acticity (volt Heim Pál Gyermekkórház épületeinek) tervezése és kivitelezése

Építtető:                      Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tervezők:                    GALL és TÁRSAI Építésziroda Kft. (Budapest)

Balázs és Vecsey Építésziroda Kft. (Debrecen)

Lebonyolító:               Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktúra Fejlesztő Kft. (Veszprém)

Fővállalkozók:           VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft. (Veszprém)

                                    VeszprémBer Építő Kft. (Veszprém)

Veszprém városának közepén a 120 éves leromlott állapotú gyermekkórház épületei már több évtizede üresen álltak, amikor Veszprém 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lett. Ez alkalomból a régi épületek részleges elbontásával, bővítésével, átalakításával egy olyan kulturális közösségi találkozási helyet hoztak létre, amely teret biztosít a városban a különböző művészeti csoportoknak; a próbatermeken kívül sportolási lehetőség és többszáz vendéget befogadó rendezvényterem, valamint étterem és kávézó is ki lett alakítva. A főépületet műemléki jellegű restaurálás útján állították helyre, az egyes épületeket híddal kötötték össze, megoldották az akadálymentes közlekedést. A tágas ősfás parkban szabadon pihenhet bárki, a zöld homlokzatú parkolóház is nyitott mindenki előtt. A volt barnamezős infrastruktúra mára a város új kulturális központja lett ezzel a jól sikerült átépítéssel.

Műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában

19.) Magyar Állami Operaház Budapest

Építtető:                      Magyar Állami Operaház

Tervező:                      ZDA-ZOBOKI Építésziroda Kft. (Budapest)

Lebonyolító:               CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)

Generálkivitelező:      West Hungária Bau Kft. - Épkar Zrt. és

LAKI Épületszobrász Zrt. konzorcium

Az Operaház épületében az elmúlt 140 év alatt sokszor végeztek felújítást. A mostani rekonstrukció azt a célt tűzte ki, hogy legyen olyan az Operaház, amilyennek Ybl Miklós megtervezte. Mivel Ybl korának építéstechnológiáival, anyagaival, nem mellesleg legjobb szakembereivel dolgozott, a cél megvalósítása komoly kihívást jelentett - áldozatokkal járt és időigényes volt különösen úgy, hogy közben korunk operaházi követelményeinek is meg kellett felelni. Alapos kutató munka előzte meg a tervezést és a kivitelezést. Visszaállították a zenekari árok eredeti helyét és a nézőtéri székek elrendezését, a nézőtér padozatát tartó szerkezeteket teljes egészében faszerkezetre váltották vissza. A komplett színpadtechnika, épületgépészet és épületvillamosság is teljesen megújult. Gondos restaurátori munkával a régi szépségüket árasztják a belső közönségforgalmi terek és a külső homlokzat. A heroikus munka eredményeképpen ma olyan élményben lehet részünk az Operaházban, mint Ybl idejében.

Komplex infrastrukturális létesítmény kategóriában

18.) Budapest, Hild téri játszótér és környéke megújítása

Építtető:                          Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata

Tervező:                          Város-Teampannon Kft. (Budapest)

Beruházás lebonyolító: Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt.

Generálkivitelező:          Penta Általános Építőipari Kft.(Gödöllő)

Alvállalkozó:                  ZIÉP Zöld Infrastruktúra Építő Kft. (Debrecen)
Alvállalkozó:                  Épület-Forma Kft. (Budapest)

Alvállalkozó:                  Színrelép Kft. (Dunakeszi)

Az új park és játszótér kialakítását a lakosság bevonásával történő közösségi tervezés előzte meg, A játszótér tematikája Dániel András mesevilága köré épült fel. A családok körében „kuflis játszótér” néven emlegetett téren az utcafronton lévő szökőkút-fal mellett elhaladva, a kapun belül az ott élő Kufli-mesefigurák különböző játékok formájában elevenednek meg. Jelentősen nőtt a zöld felületek aránya, melyet többszintű elhelyezéssel és zöldtető kialakításával sikerült elérni. A meglevők mellé új fákat ültettek, a legmelegebb nyári napokon is található a park valamelyik szegletében árnyékos rész. A téren töltött idő komfortjához nagyban hozzájárul a pelenkázóval ellátott, akadálymentes, gondosan üzemeltetett vizesblokk is. Olyan részletekbe menően átgondolt és nagyon szerethető játszótér, pihenőpark jött létre a Belváros szívében, melyet a mozgásukban korlátozottak is biztonságosan használhatnak.

30 éves az Építőipari Mesterdíj Alapítvány

Az eseményről készített fénykép válogatás az alábbi linken található. Link

Az eseményhez kapcsolódva az ÉVOSZ-szal együttműködve egy podcast felvétel is készült, amely elérhető a következő címeken: Spotify

ÉVOSZ honlap: Link

FELHÍVÁS – A 2024. ÉVI ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZATRA

A kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építmények: épületek, műtárgyak és épületegyüttesek (továbbiakban együtt: építmények), illetve az ezekben közreműködő szervezetek pályázat útján történő szakmai elismerésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület (ÉTE)1999-ben

Építőipari Nívódíjat

alapított, amelyhez idő közben további szakmai szervezetek, így a pályázat lebonyolítását vállaló Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, az MTF Közműtechnológiákért Egyesület, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság is csatlakoztak. Az Alapítók és a Csatlakozók a hazai építési szakma meghatározó részét képezik, az általuk évente odaítélt Építőipari Nívódíj ezért kiemelkedő szakmai elismerésnek tekintendő, amelyet ezáltal valóban „a szakma adományoz a szakmának”.

A 2024.- évi Építőipari Nívódíjra jelen pályázati kiírás alapján, az itt megjelölt építmény-kategóriákban lehet jelentkezni.

Az Építőipari Nívódíj a létrehozott építményt és annak megvalósítási folyamatát komplex módon értékeli. Ennek megfelelően a benyújtott pályázatok bírálata az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelésére, a megvalósítás műszaki-technikai színvonalának megítélésére, gazdaságossági kérdéseire és a közreműködők: beruházó, tervező, kivitelező együttműködésének minősítésére tejed ki (bírálati szempontok).

Pályázati feltételek:

A 2024.évi Építőipari Nívódíjra 2021. január 1. és 2023. december 31. között használatbavételi engedélyt kapott, 600 MFt nettó beruházási értéket meghaladó építménnyel lehet pályázni. Pályázat benyújtására az adott építmény létrehozásában érdemben közreműködő építtető, beruházó, tervező, kivitelező vállalkozó egyaránt jogosult lehet, a többi közreműködő írásbeli hozzájárulásával (továbbiakban: Pályázó).

A pályázóknak az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumától a 06-30-525-1300 telefonon, e-mailen: (mesterdij@mesterdij.hu) kért, vagy az Internetről (www.mesterdij.hu) letöltött űrlap, illetve kötelező Excel adattábla kitöltésével és az ott meghatározott mellékletek csatolásával kell jelentkezniük. Csatolni kell továbbá az építtető, az engedélyezési tervdokumentációt készítő tervező és az üzemeltető véleményezését, valamint az eredményhez meghatározó módon hozzájárult és a pályázó által kiválasztott három alvállalkozó kivitelező nyilatkozatát is, amiben kijelentik, hogy hozzájárulnak a pályázathoz és a feltételeket magukra nézve is kötelezőnek ismerik el.

A jelentkezési díj 580.000 Ft+ 27% ÁFA, melyet a 10200940-22016209-00000000 sz. számlára kell befizetni.

A pályázati dokumentációkat legkésőbb 2024. szeptember 13-án 16:00 óráig az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának elektronikus úton kell beadni az alábbi email címre:

jelentkezes2024nivodij@mesterdij.hu

Az Építőipari Nívódíj építmény-kategóriái:

- többlakásos lakóépület,

- középület, melyeket a Bíráló Bizottság a benyújtott pályázatok, és a pályázó javaslatainak figyelembe vételével kategorizál: például irodaépület, kereskedelmi és vendéglátó építmény, sport- és szabadidős építmény, egészségügyi és egyéb középület
- ipari és energetikai építmény,
- mezőgazdasági építmény,
- műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció,
- közlekedési létesítmény,
- komplex infrastrukturális létesítmény,
- környezetvédelmi és vízügyi létesítmény.

A pályaművek elbírálását a kiíró szervezetek képviselőiből álló független, az adott témakörben jártas, elismert szakemberek végzik (Bíráló Bizottság). A Bíráló Bizottság meghatározott ügyrend szerint eljárva, a benyújtott pályázati anyag -, illetve a pályázóval egyeztetett időpontban történő helyszíni bejárások alapján értékeli a pályázatokat. Amennyiben a helyszíni bejárás akadályokba ütközik, a pályázónak a Bíráló Bizottság székhelyén tartandó előadás keretében lehetővé kell tennie a vizuális (további fotó, videó) megtekintését és a kiírásnak való megfelelést dokumentációval kell biztosítani.

A Bizottság – általános esetben – építmény-kategóriánként egy-egy Építőipari Nívódíjat ítél oda, melytől indokolt esetben eltérhet. Emellett lehetősége van arra is, hogy egyes pályázott építményt, illetve az ebben közreműködőket Elismerő Oklevélben részesítse. A Pályázó azzal, hogy a kiírás feltételeit elfogadta, a Bíráló Bizottság döntésének is aláveti magát. A bírálatról készült jegyzőkönyvek nem nyilvánosak, a Pályázó azonban kérheti az őt érintő jegyzőkönyvrész megismerését. A bírálati jegyzőkönyveket a Bizottság titkára archiválja.

Az Építőipari Nívódíjat – építmény kategóriánként odaítélt – Tanúsító Oklevél és a Pályázó kérelmére és költségére elkészített, az építményen elhelyezendő művészi, bronzkeretes réztábla jeleníti meg. A táblán az építmény megnevezése mellett az építtető, a beruházó, a tervező, a kivitelező vállalkozó (fővállalkozó, generálvállalkozó), illetve az általa megnevezett legfeljebb három - a kivitelezésben érdemi munkát végzett - közreműködő alvállalkozó kivitelező és mindezeknek a létesítmény megvalósulását közvetlenül irányító helyi vezetői is feltüntetése kerülnek.

Az Építőipari Nívódíj odaítélésével egyidejűleg a kiemelkedő munkát végző felelős műszaki irányítók részére – különdíjként - a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata Építési Alkotói Díjat, a Magyar Építész Kamara Sándy Gyula Díjat, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség épületgépészeti díjat is adományoz. A díjazottak kiválasztásában a Bíráló Bizottság véleményezőként működik közre.

A 2024. évi pályázat eredményét a Bíráló Bizottság elnöke (illetve megbízottja) ünnepélyes keretek között, szakmai rendezvény keretében hirdeti ki (előre láthatóan december hó folyamán) és ugyanekkor adja át az Építőipari Nívódíj Tanúsítványokat, illetve az Elismerő Okleveleket. Az Építőipari Nívódíj feljogosítja a díjazott szervezeteket, hogy a díj logóját (emblémáját) három éven keresztül kiadványaikon, illetve levelezéseiken szerepeltessék. Lehetőség van arra is, hogy a díjazottak az eredmény kihirdetését követően saját költségükre Építőipari Nívódíj-érmet rendeljenek a művésztől.

Az Építőipari Nívódíjat megjelenítő bronzkeretes réztáblának az építményen történő elhelyezésére ünnepélyes keretek között a döntést követő év első felében (2025. első hónapjaiban) kerül sor, ennek engedélyezését, megszervezését és költségeit a díjazottnak kell vállalnia. Ugyanilyen feltételekkel lehetőség van arra is, hogy az Elismerő Oklevelet tábla formájában is kihelyezzék.

Az Alapítvány a logók, táblák és érmék elkészítésében közreműködik és minden segítséget megad.

FELHÍVÁS letöltése
JELENTKEZÉSI LAP, ADATLAP ÉS KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK letöltése
KÖTELEZŐEN KITÖLTENDŐ EXCEL TÁBLA letöltése
KIEGÉSZÍTŐ MAGYARÁZAT letöltése

Várjuk a jelentkezéseket!

Budapest, 2024. május 27.

Az Alapítók és Csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal

Wéber László
az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának
elnöke

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK – 2023

FELHÍVÁS

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, az Építéstudományi Egyesület (ÉTE), az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építőipari Mesterdíj Alapítvány (ÉMA) 2024. március 8-án, pénteken konferenciát szervez

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK – 2023

címmel. A konferencia célja, hogy a 2023 évben Építőipari Nívódíjat nyert építtetők, megrendelők, tervezők, fővállalkozók és generálkivitelezők széles szakmai körben kapjanak lehetőséget épületeik és létesítményeik bemutatására. A rendezvényen részt vesznek az ÉTE és az ÉVOSZ vezetői, mint alapítók, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány kurátorai és a csatlakozó egyesületek és szövetségek képviselői, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottságának tagjai, az építési szakma jeles személyiségei.

Támogatóink:

  • Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara (BPMK)
  • Közlekedéstudományi Egyesület (KTE)
  • Magyar Építész Kamara (MÉK)
  • Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ)
  • Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ)
  • Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata (MMKÉT)
  • Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata
  • Magyar Út- és Vasútügyi társaság (MAÚT)
  • MTF Közműtechnológiákért Egyesület (HSTT)

A már hagyományosnak tekinthető konferencia szervezésében idén is a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara vállal szerepet.

Helyszín:               1117 Budapest, Kaposvár utca 5-7.

Időpont:                2024. március 8.

Részvételi díj:       előzetes regisztráció után ingyenes

Regisztrálni Dévai Zoltánnál az info@eptud.org e-mail címen 2024. február 28-ig lehet. A terem korlátozott befogadóképessége miatt, kérjük, mielőbb jelezzen vissza. Bármilyen kérdés esetén keressék e-mailben vagy a +36-20-268-38-96 számon.

Dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor
Építéstudományi Egyesület
elnöke    
Koji László Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke  
Wéber László Építőipari Mesterdíj Alapítvány
elnöke
Szőllősy Gábor Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

Program letöltése

Felhívás letöltése

Megtekinthető fotóalbum

TÁJÉKOZTATÓ A 2023. ÉVI ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT EREDMÉNYÉRŐL

Link a díjazottakról: letöltés

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2023. évben huszonharmadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az Alapítók és Csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal. Az első pályázat meghirdetésére 2000-ben került sor, akkor 7 díjazott volt. Az évek során 2022 –ig összesen 202 Nívódíjat ítélt oda a bíráló bizottság. Ehhez adódik hozzá 2023. évi 20 díjazott építmény.

Az Építőipari Nívódíj alapítói és a csatlakozók a következő szervezetek:

Az alapítók:
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az
Építéstudományi Egyesület

A csatlakozók:

Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ),
Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata (MMKÉT), Magyar Építész Kamara (MÉK), Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ),
Közlekedéstudományi Egyesület (KTE), MTF Közműtechnológiákért Egyesület (HSTT),
Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata,
Magyar Út- és Vasútügyi társaság (MAÚT).

Az alábbi 8 kategóriában hirdettek pályázatot:

többlakásos lakóépület
középület
ipari és energetikai építmény
mezőgazdasági építmény
műemlék-helyreállítás és rehabilitáció
közlekedési létesítmény
komplex infrastrukturális létesítmény
környezetvédelmi és vízügyi létesítmény

Pályázatot nyújthatott be minimálisan 100 millió Ft nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítménnyel a megvalósító szervezetek bármelyike. A 2023. szeptember 15-i határidőre 40 pályamű érkezett be.
A környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kivételével minden kategóriában érkezett pályázat.

A benyújtott pályázatokban szereplő létesítmények tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt igen magas színvonalat képviseltek. A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló 19 tagú Bíráló Bizottság az ügyrendje szerint eljárva a benyújtott dokumentációk, illetve a helyszíni bejárásai, valamint a referensek összefoglalói alapján bírálta és értékelte a pályázatokat. A bírálat fő szempontjai a következők voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők - közötti együttműködés.

A Bíráló Bizottság véleményezte a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata által alapított Építési Alkotói Díjra és a MÉK Elnöksége által alapított Sándy Gyula Díjra, valamint a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség Épületgépészeti Nívódíjra tett javaslatokat.
A Bíráló Bizottság összesen 20 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 2 részére elismerő oklevelet adott ki. Az Építőipari Nívódíjat tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg, ezen táblák ünnepélyes felavatására 2024 tavaszán kerül sor.

Budapest, 2023. december 7.

Tolnay Tibor a Bíráló Bizottság elnöke

Bálint Péter a Bíráló Bizottság Elnökhelyettese

Hollai Pál a Bíráló Bizottság titkára

Wéber László, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának elnöke

A Kuratórium 2023. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló Beszámoló az “Alapítványról” című rovatban található

Link